Tizenegyedszer szervezik meg az MVM cégek az elsősorban fogyatékos és nehéz sorsú gyerekeknek az élménynapot.
Most a dallamok címen futó rendezvényt 800 gyerek élvezte a Millenáris parkban. Öröm és szomorúság volt nézni a boldogan, önfeledten játszó, éneklő és a műsorokat figyelő résztvevőket. Szomorú volt, mert itt szembesülünk azzal, hogy mennyi fogyatékos, a többi gyerek közé nehezen beilleszkedő gyerek van.
Szomorú, mert évente csak egy ilyen nap van. Ezt a szomorúságot elnyomta annak a boldogságnak a látványa, amely a gyerekek arcára kiült.

      A hatalmas teremben bábeli hangzavar uralkodott, ahogy követték a sokféle hangszeren, sokféle zenét játszó művészeket.
Ezeket a rendezvényeket használja ki az MVM, hogy támogassa a gyerekekkel foglalkozó alapítványok egy részét.
Alapítványunk most tizenegyedszer vehette át a támogatást. Az MVM Partner Zrt. 10 millió forintot adott a Kardiológiai rendelő műszerezettségének javítására.

 

      A Kuratórium határozata alapján egy modern, csecsemők vizsgálatára is alkalmas szívultrahangot kapnak. Ezzel a műszerrel reméljük, nagyon sok gyerekről tudják diagnosztizálni, hogy egészséges, a szívével nincs semmi teendő. De a pontosabb diagnózissal javítják a gyógyítás hatékonyságát is.

 

      Köszönjük a gyerekek nevében is az MVM Partner Zrt-nek.

 

 

 







Az oldal a MarketingMérnökkel készült

Item Reviewed: Description: Rating: 5 Reviewed By: