Bemutatkozás

Immár több, mint 20 éve, hogy a Heim Pál Gyermekkórház létrehozta a fejlesztését támogató Alapítványt, ezáltal biztosítva a beteg gyermekek zavartalan és szakszerű ellátását.

A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány hosszú évek óta Magyarország egyik legsikeresebben működő szervezete. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közkedvelt az adományozók körében, illetve számos esetben pozitív példaként említik a különböző médiumok is. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az Alapítvány mindig szem előtt tartotta és tartja a gyermekek érdekeit, hiszen a beérkező adományokat teljes egészében a Heim Pál Kórház fejlesztésére fordítja, mely felhasználási területekről kimutatásokat is készít, amik mindenki számára elérhetőek.

Az Alapítvány elnevezése már sejteti, hogy azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a gyermekellátás körülményeinek javítását, melynek megvalósítása érdekében nagyobb összegeket fordít:

1. a Kórház épületeinek felújítására;

2. új, korszerűbb műszerek, eszközök beszerzésére;

3. a dolgozók szakmai tudásának fejlesztésére.

 


Távlati célok

A már megvalósított projekteken túl nagy hangsúlyt fektetünk a távlati célok megfogalmazására is. Az Alapítvány távlati céljai között szerepel többek között a Kórház épületállományának korszerűsítése is. Ennek a területnek a fejlesztése már 1994-ben elkezdődött. Egy hosszadalmas folyamat lezárásaként 2009 áprilisában átadásra került egy modern épület, ami helyt ad a Gyermekbelgyógyászati osztály, a Gasztroenterológiai és Nephrológiai osztály, az Alvás Laboratórium és az Endoszkópiás Laboratórium kis betegeinek gyógyítására. 
 

Az Alapítvány tovább szeretné segíteni a Heim Pál Gyermekkórház fejlesztését. A Közép-Magyarországi Gyermekgyógyászati Centrumként működő kórház egész Magyarországról fogadja a betegeket, hiszen több szakmában csak itt van gyermekellátás. Az Alapítvány terveket készített a Kórház manuális tömbjének megépítésére. A több mint tízmilliárdos program csak nagy támogatottsággal valósulhat meg, de ennek segítségével jelentősen fejlődhet Magyarországon túl, a környező országok gyermekeinek egészségügyi ellátása is.

 

     

Smrcz Ervin
Kuratórium Elnöke






Az oldal a MarketingMérnökkel készült

Item Reviewed: Description: Rating: 5 Reviewed By: